II. Eger – Közösség – Együttműködés rendezvény

Utolsó módosítás: 2018. április 11.

Hatalmas érdeklődés mellett került sor a II. Eger – Közösség – Együttműködés rendezvényre

2017-ben hagyományteremtő szándékkal került megrendezésre az Eszterházy Károly Egyetemen az első Közösségi Művelődés Szakmai Nap. Ugyanebben az évben egy új alapszakkal, a Közösségszervezés szakkal gazdagodott az egyetem képzési kínálata. Egerben 1975 óta zajlik a közművelődési szakemberek képzése, a rendezvény egyik célkitűzése volt, hogy bemutassa a szak folyamatos tartalmi megújulását és a társadalmi szükségletek kielégítésében betöltött szerepét.
A szakmai nap egy rendhagyó eseménnyel kezdődött: a rendezvény keretei között valósult meg a NMI Művelődési Intézet és az Egyetem együttműködési megállapodásának az aláírására: a tanszékkel való szakmai együttműködés a szakmai nap alkalmával nyilvános keretek között, írásban is megkötésre került.
A szakterületen az országos összefogás és a képzések tartalmi megújítására irányuló szándékokat jól példázzák a NMI Művelődési Intézet gondozásában létrejött Közösségszervezés munkacsoport, illetve Közművelődési fejlesztési munkacsoport tevékenysége, melyben való szakmai munkára a tanszék is felkérést kapott.
A tematikus programsorozat részeként idén egy ALUMNI rendezvény került megszervezésre, a tanszék volt hallgatóinak sikerei és kezdeményezései álltak a rendezvény középpontjában.
Az esemény Gulyás Sándor egykori Andragógia BA szakos hallgató előadásával folytatódott. Az előadó Acsa kistelepülés közösségét mutatta be egy közösségi fotókiállítás válogatott képanyagából.
Örömünkre szolgált, hogy Acsa polgármestere is megtisztelte a rendezvényt és büszkén méltatta település közösségében megvalósított kezdeményezést.
Ezt követően a tanszéken végzett hallgatók egy kerekasztal beszélgetés során meséltek arról, mit adott számukra a képzés, illetve az egyetem falain túl a munka világában milyen tapasztalatokat és élményeket szereztek.
A meghívott hallgatók:
Csulák-Muliter Mariann, NMI Művelődési Intézet, Kultúrakutatási és Képzési Igazgatóság, képzési és fejlesztési munkatárs
Palla Melinda, Boldogkő Vára, kulturális menedzser
Szentgyörgyi Veronika, Egri TISZK Nonprofit Kft., felnőttképzési vezető
Tűzkő Lili, Budapest Park, marketing menedzser
Virág Eszter, Új Nemzedék Közösségi Tér, vezető
Virág Gergely, Miskolci Felnőttképzési Központ Kft, ügyvezető
A rendezvény iránti nagy érdeklődést jól mutatja, hogy több mint százan látogattak el az eseményre.
Az eseményről felvételek az alábbi elérhetőségen tekinthetők meg:
Hírlánc:
https://www.youtube.com/watch?v=FfV6Z9JoqBk&t=517s 
Eszterházy Körkép:
https://www.youtube.com/watch?v=ShHl5n6IFgs&t=919s 


< Vissza