III. Eszterházy Csillaga - tele tanítókkal

Utolsó módosítás: 2019. december 25.

Az immáron 3. alkalommal megrendezésre kerülő Eszterházy Csillaga összegyetemi tehetségkutató rendezvényen rekordszámú jelentkező lépett színpadra. Nagy örömünkre szolgált, hogy a 21 produkcióból 4 induló tanító szakos hallgató volt

Az immáron 3. alkalommal megrendezésre kerülő Eszterházy Csillaga összegyetemi tehetségkutató rendezvényen rekordszámú jelentkező lépett színpadra. Nagy örömünkre szolgált, hogy a 21 produkcióból 4 induló tanító szakos hallgató volt. Berta Alexandra (másodéves hallgató) táncos produkciójával kápráztatta el a közönséget, míg Pethe Ákos és István Gergely (elsőéves hallgatók) ének-zenei produkciókat adtak elő. Gergelynek a közönségdíjon túl sikerült a - szakmai zsűri által odaítélt - III. helyet is elfoglalni a dobogón. Továbbá egy Jászberényi Campusról érkezett tanító szakos hallgató is megmérettette magát, Demeter Sára személyében. Az indulókon túl a verseny szervezői szintén tanító szakon végzik tanulmányaikat. Fási Vivien főszervezője, míg Burkus Boglárka alszervezője volt az estének, mindketten negyedéves, végzős hallgatók.
Akiknek nem volt alkalmuk részt venni a tehetségkutatón, azok a következő linken megtekinthetik a teljes adást: ezen a linken

 


< Vissza